Mdf logo

Az MDF története

By Tremml
  • Megalakulás - A Lakiteleki találkozó

    Megalakulás - A Lakiteleki találkozó
    A lakiteleki-találkozón az ellenzéken belül a népi-nemzeti demokratikus csoportból alakultak, először csak szervezetté majd a későbbiekben párttá.
  • Első Demonstráció

    Első Demonstráció
    Az első MDF által szervezett demonstráció, melyen feltehetőleg 80-100 000 ember vett részt a romániai falurombolás ellen tiltakozva
  • A 2. Lakiteleki találkozó

    A rendezvényen résztvevő 400 személy jóváhagyja az MDF szabályzatát, illetve megválasztja az első vezetőséget is. Ennek célja az volt, hogy szervezettebbek illetve alkalmasabbnak legyenek tömegrendezvények szervezésére és az érdekartikulációra.
  • Az Ellenzéki Kerekasztal

    Az Ellenzéki Kerekasztal
    A Nemzeti Kerekasztal Tárgyalásokra kialakult az MDF ideológiája, mely a keresztény konzervatív és a liberális nemzeti ideológiákat képviselte.
  • Az első demokratikus választások

    Az első demokratikus választások
    Az 1990-és országgyűlési választások nyerteseként (42,49%) kormányt alakíthatott melyben koalíciós-partnerei a KDNP illetve a FKGP volt. A kormányfő Antall József lett.
  • Period: to

    Az MDF-kormány

    MDF-FKGP-KDNP kormánykoalíció
  • A kizárások

    A kizárások
    Többféle, a kormányfőt kritizáló csoportok jelentek meg a párton belül, ezek a személyek pedig kizárásra kerültek. Többek között ilyen személy volt Csurka István is, aki kizárása után megalapította Magyar Igazság és Élet Pártját, vagy Király B. Izabella, aki a Magyar Érdek Pártját hozta létre.A kizárt személyek között volt még Zacsek Gyula, Debreczeni József és Elek István
  • Antall halála

    Antall halála
    A kormánypárt népszerűsége a tényleges program hiánya miatt folyamatosan esik, ezt súlyosbítja hogy Antall József kormányfő meghal. A kormányfői feladatokat és a miniszterelnöki jogkörök gyakorlását a belügyminiszter, Boross Péter látta el.
  • Period: to

    Az MDF politikai relevanciájának folyamatos csökkenése

    Antall József halálától számítva az MDF politikai relevanciája folyamatosan csak csökkent, talán a választások 2006-ban kissé növelik ezt, de nagy változást nem tudnak elérni.
  • A második választás

    A második választás
    Az 1994-és országgyűlés választásokon az MDF rendkívül rosszul szerepelt, csupán 38 mandátumot szerzett a parlamenten belül, ennek hatására 1997-ben választási szövetségre lépett a Fidesszel.
  • Period: to

    Ellenzékben

  • A pártszakadás

    A pártszakadás
    Az MDF X. Országos Gyűlésén a párt mérsékeltebb szárnya nem tudta törekvéseit érvényesíteni, ezért 15 képviselő kivált az MDF-ből és külön frakciót alapított, majd ugyanezen év március 11-én
    Szabó Iván vezetésével megalapította a Magyar Demokrata Néppártot.
  • 1998-as választások

    1998-as választások
    A választások során az MDF még az 5%-os parlamenti küszöböt sem érte volna el, de a Fidesszel közös pártlista indítása mellett döntöttek, így az MDF is bejutott a parlamentbe, és az egyéni választókerületeken keresztül bejutott képviselők frakciót alapíthattak, illetve Dávid Ibolya igazságügyi miniszteri kinevezést kapott.
  • Period: to

    Kormányon ( kisebb koalicíós partnerként)

    A Fidesz segítségével bejut az MDF a parlamentbe, Dávid Ibolya igazságügyi miniszteri kinevezést kap.
  • 2002-es választások

    2002-es választások
    Újra Fidesz-MDF koalíció indult közös listán, és a megállapodások értelmében megintcsak koalíciót alapíthatott a parlamentben, a várakozásoknak ellentétesen immár ellenzéki oldalon.
  • Period: to

    Újra ellenzékben

  • A Lakiteleki-munkacsoport

    A Lakiteleki-munkacsoport
    A Dávid Ibolya munkáját kritizálók megalakítják a Lakiteleki-munkacsoportot, emiatt Lezsák Sándort később november 8-án kizárják a pártból. Egy ideig függetlenként képviselőkként voltak jelen az Országgyűlésben, majd csatlakoztak a Fideszhez.
  • Újraegyesülés az MDNP-vel

    A választásokon való folyamatos sikertelenség miatt az egykoron kilépett MDF-tagok újra belépnek.
  • 2006: A meglepetés

    2006: A meglepetés
    Az MDF az európai parlamenti választások során elért eredmények miatt a 2006-os országgyűlési választásokon egyedül indult, és nagy meglepetésre a szavaztok 5,04%-át érte el és bejutott a törvényhozásba.Ennek oka, hogy egyik nagy pártot sem támogatta (sem a Fideszt, sem az MSZP-t).
  • A parlamenti frakció megszűnik

    2009.03.20-án megszűnt az MDF parlamenti frakciója Csáky András képviselő kilépése miatt. Ugyanakkor a következő európai parlamenti választásokon egy képviselőt delegálhatott az EP-be, a listavezető Bokros Lajost. Az országgyűlési választásokon leszerepelt, és ezek után már nem tekinthető politikailag releváns pártnak. Próbálkoztak még különböző koalíciókkal, többek között az SZDSZ-szel is, ám ezek mind sikertelenek maradtak.
  • Jólét és Szabadság Demokrata Közösség

    Jólét és Szabadság Demokrata Közösség
    A folyamatos sikertelenség miatt az MDF egy arculatváltáson megy keresztül és megalakul A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség, mely ma is létezik, ugyanakkor releváns pártnak szintén nem tekinthető.