1400698522 correct answers to how will you use my money

A pénz története

By barcai
  • Period: 10,000 BCE to 3300 BCE

    Önellátó Gazdálkodás

    A pénz előtti szakasz, amely korban az emberek kisebb, leginkább vérszerinti kapcsolatok alapján rendeződött közösségekben éltek, ebből kifolyólag nem volt szükség semmi féle árucserére, hisz minden közös volt.
  • 5000 BCE

    Őskori önellátó család

    Őskori önellátó család
  • Period: 3500 BCE to 500

    Árucsere

    Az őskor vége, ókor eleje környékén megkezdődött a szakosodás, mely folyamán az egyes termékek előállítására szakosodott csoportok termelték azt, melyet legahtékonyabban tudtak. Ez magával vonzotta azonban azt, hogy nem tudod, esetlegesen nem akart minden kisebb közösség mindent önmaga termelni, szükséges volt az árucsere.
  • Period: 2500 BCE to

    Árupénz

    Az árucserének, barternek több hátránya közül talán a legnagyobb az volt, hogy a sikeres kereskedelemhez mind a két félnek szüksége kellett, hogy legyen a másik fél árujára. Erre megoldásként több helyen önállóan kineveztek közösségek maguknak olyan eszközt/terméket, melyek értékállók, tartósak és legfőkébb mindenki által elfogadottak voltak. Ez minden helyen más és más volt, egyeseken lehettek például szarvasmarhák, másokon nagy, kerekre formázott sziklák.
  • 2000 BCE

    Árucsere

    Árucsere
  • Period: 700 BCE to

    Fémpénz

    Idővel az emberek egyre inkább rájöttek, hogy az egyik legjobb megoldás árupénzre a nemesfém is jelentheti. A nemesfém értékálló, tartós, osztható az által, hogy érmékké kovácsolják, könnyedén szállíthatóak, egyneműek és az idő előrehaladtával mindenki el tudta fogadni. A fém pénzek koncepciója annyira megtetszett az emberiségnek, hogy ugyan az aranystandardról, még csekély értékű váltópénzként a mai napik jelen van.
  • Period: 500 to

    Pénzhelyettesítők

    A gazdaság fejlődésével a nemesfémek véges mennyisége nem tudta kielégíteni a kereskedelemben szükséges pénzszükségleteket. Ilyenkor az a kereskedők, kesőbb bankok, nemzeti bankok váltókat adtak ki, melyek gyakorlatilag egy fajta tartozást reprezentáltak a kereskedő és az adott váltó tulajdonosa között. Ezek később lehetővé tették a fractional reserve banking-et.
  • Fémpénz

    Fémpénz
  • Period: to

    Készpénz

    Bankjegyekben vagy érmékben azonnal rendelkezésre álló közvetlen fizetőeszköz
  • USA dollár

    USA dollár
  • Period: to

    Rendeleti Pénz

    Ez az elnevezés olyan pénzre utal, melynek fedezete valami más árukészlet. A pénz értékét a kormányzat rendelkezésben írja elő. Ezt úgy is nevezték/nevezik, hogy fiat valuták